MINDENKI A BUSZBA! (Lövészeti sztori) II. RÉSZ

“…Bokrosi lőteret (a feltételezett ellenséges hídfőállást) felkutatni, a célokat azonosítani rendkívül nehéz volt a talaj közeli párásság és az adott fényviszonyok között. A lőtér céljai – mivel a vadászrepülők számára csak a kontúrjaik voltak kimeszelve a mezőre – gyakorlatilag elvesztek a jellegtelen, fás-bokros alföldi tájban.

Tudta ezt Pápai Gyula is, ezért egy nappal korábban kivontatott egy autóbusz-roncsot a lőtér közepére, hogy a földközelben támadó helikopterek jókor, még a célzási távolságon túl észrevegyék azt, és időben megkezdhessék a támadó manővert.

A megközelítés során összejött még egy probléma: a vezérgép operátora – tekintve, hogy azelőtt sosem járt a bokrosi lőtéren – nem tudta hajszálpontosan meghatározni a helikopter pillanatnyi tartózkodási helyét és a harci útvonaltól való esetleges eltérés nagyságát. A harci útvonal kezdőpontjánál még jó helyen voltunk, de aztán eltértünk jobbra az útvonaltól! Én egy hónappal előtte részt vettem Bokroson a külföldi katonai attaséknak végrehajtott bemutató-lövészeten és megdöbbenve konstatáltam a vezérnek a harci útvonaltól való fokozatos elsodródását és amikor láttam, hogy nem helyesbít, kb. 4 km-el a lőtér előtt belekiabáltam az éterbe:
– Másfél kilométerre jobbra vagyunk a lő-iránytól!
Vezérünk azonnal reagált a rikoltásra: először intenzíven balra fordult, majd kisvártatva jobbra és el is kezdett emelkedni 50 méterre a célzáshoz és tűzmegnyitáshoz, miközben jelentette a lőtéri repülésvezetőnek, hogy nagyon rosszul látszanak a célok, de a választ meg sem várva már indította is a nem irányított rakétákat a célok irányába és a géppuskával való tűzcsapás után már fordult is ki a harci irányból, helyet adva nekünk, a következő géppárnak.

A gyakorlat döntnöke – látva a vezérgéppár tűzmegnyitást megelőző intenzív oldalirányú manőverezést és hallva a vezér jelentését – azonnali rádióparancsba foglalta döntését, aminek a következő formában adott hangot:
– Mindenki a buszba! Mindenki a buszba!
Megértettük a célzást és az összes géppár a rozsdás buszkarosszériába engedte halálos terhét, mintha az ellenség összes harcosa a buszban hajtotta volna álomra fejét, illetve keresett volna rejtekhelyet magának vitéz pilótáink kíméletlen tűzcsapásai elöl. A bonyolult fény- és látási viszonyok ellenére a tűzcsapások jól sikerültek. Egyetlen lövedék sem repült a lőtér határain kívülre!

Szentkirályszabadján a bogarak ezreitől összemaszatolt szélvédőjű helikopterekkel leszállva, kissé megfáradva már szélesen vigyorogtunk a lőtéren történteken. Többen úgy értelmezték a “Mindenki a buszba!” parancsot, hogy a Pápai Gyula azt – látva a vezérgéppár tűzmegnyitás előtti manővereit és azt, hogy eközben a helikopterek fegyvereinek csövei hosszú másodpercekig a lőtéri irányítótorony felé néztek – nem nekünk, hanem az őt körülvevő katonáknak adta ki, miszerint “Meneküljünk innen!…Mindenki a buszba! Mindenki a buszba!”…és eközben elfelejtette elengedni e rádióadó mikrofonjának vezérlőgombját…”

Bencsik alezredes visszaemlékezése