1944-ben az amerikai bombázók elözönlötték a német légteret, egyre fájóbb sebeket ejtve a Harmadik Birodalom büszkeségén, illetve a hadiipari termelésén. Utóbbi problémát orvosolandó, a német hadvezetés pályázatot írt ki egy nagy magasságban ténykedő bombázógyilkos vadászrepülőgép megalkotására.
Miután a német hírszerzés értesült a B-29-es Superfortress bombázó repülőgép építéséről, az események hirtelen felgyorsultak. A meghívásos pályázaton kettő repülőgépgyár, a Messerschmitt AG., és a Focke Wulf Flugzeugbau AG. képviseltette magát egy-egy repülőszerkezettel. Mivel túl sok idő nem állt a gyártók rendelkezésére, így mindketten egy korábbi típusuk alaposan módosított változatával próbálták elnyerni a tendert.
Messerschmitt a Me-109-es H modifikációjával, a Focke-Wulf pedig Kurt Tank főmérnök Fw-190-esen alapuló Ta-152-es terveivel próbálta elvarázsolni a Légügyi Minisztérium embereit. Végül a Ta-152 került ki győztesen, ami a vadászrepülő adottságait nézve nem is lehetett meglepő.
A Ta-152 ugyan az Fw-190-es alapjaira épült, ám a teljesen eltérő feladatkör, vagyis a nagy magasságokban (8-10 ezer méter) történő légiharc komoly változtatásokat kívánt. A gép törzsét a mérnökök 60 centiméterrel meghosszabbították, illetve a szárnyfelületeket a jobb manőverezőképesség érdekében jelentősen megnövelték. Természetesen új erőforrásra is szükség volt, ami okozott némi feszültséget Kurt Tank a Focke-Wulf főmérnöke, és a Birodalmi Légügyi Minisztérium (RLM) között. Mert míg Kurt a drágább, sorozatgyártási problémákkal küszködő Junkers Jumo 213E motorra voksolt, addig az RLM emberei már jól bevált, ám jóval szerényebb lépességekkel bíró Daimler-Benz DB 603-as aggregátot szerették volna a Ta-152-ben látni.
Természetesen mindkét álláspont érthető, hiszen amellett, hogy gyors erős repülőgépre van szükség, képesnek kell biztosítani a folyamatos sorozatgyártást is, ráadásul egy olyan országban amit már megcsapott a nyersanyaghiány illetve az üzemanyaghiány szele. Végezetül mindkét aggregát alkalmazásra került, a Jumo a H, a DB603-as pedig a C jelölésű repülőgépekben.
Az alapból is komoly ménesállománnyal rendelkező 1750 lóerős 12 hengeres folyadékhűtéses Junkers fél Jumo 213E aggregátot a nagy magasságban történő vadásztevékenység miatt további teljesítménynövelő alkalmatosságokkal látták el. Kapott egy GM 1 jelzésű nitrogénoxid befecskendező berendezést, ami az 1750 lóerős Jumo-t egészen 2050 lóerőig izmosította, illetve egy MW 50 névre hallgató metanol-víz befecskendező rendszert. Utóbbi szerkezet nagy magasságban fejtette ki jótékony hatását, amikor is 12 ezer méteren leadott 1320 lóerőt 1740 lóerőre növelte.Így a két kiegészítő egységnek köszönhetően a Jumo aggregát szinte minden magasságban képes volt megfelelő teljesítményt biztosítani a Ta-152 illetve a pilótája számára.
A repülőgép fegyverzetének megtervezésekor figyelembe kellett venni a feladatkört, vagyis nagyobb magasságokban támadó bombázó repülőgépek elfogását. Ennek tükrében pedig a kisebb kaliberű csöves fegyverek haszontalannak tűntek. Ezért a mérnökök három darab gépágyút építettek a Ta-152-be, ahol a legnagyobb a 30 milliméteres MK 108-as a légcsavartengelyen keresztül apríthatta az ellenséget, míg kettő MG 151 jelzésű 20 milliméteres szerkezet a szárnytöveknél kialakított fegyverszekrényben kapott helyet.
Mivel a Ta-152-es munkálatainak rohamléptekben kellett haladnia, ezért az első prototípus már 1944 júniusában a levegőbe emelkedett. A pilótákat pillanatok alatt elvarázsolta a repülő teljesítménye, kiváló manőverezhetősége és a mozgékonysága. A prototípus már a tesztek alatt elérte a 759 kilométer/órás végsebességet, és a 14800 méteres csúcsmagasságot. Ez pedig azt jelentette, hogy képes volt a gázturbinás Me-262-vel is lépést tartani!
Az első sorozatgyártású H0-ás Ta-152-esek 1944 októberében készültek el, amit kicsivel később 1945 január 1-én a komolyabb harcértékű H1-es széria követett. Ez a 150 darab repülőgép azonban már nem tudott komoly veszteséget okozni a szövetséges haderőben. Idő, és tapasztalt pilóták hiányában (mivel a háború vége felé a Luftwaffe komoly veszteségeket könyvelhetett el a pilótái terén is) a Ta-152 hozzá méltánytalan feladatot kapott, a Messerschmitt Me-262-esek támaszpontjait védték az idegen vadászoktól, illetve a gázturbinás gépek le és felszállását biztosították a levegőből. Pedig ha sikerült volna néhány alakulatot felállítani a Kurt Tank féle Ta-152-es vadászrepülőgépekből, akkor valószínűleg valamelyest változott volna a háború kimenetele.
Technikai adatok
10 hozzászólás "Ta-152, a megkésett csúcsragadozó"
no ez nagyon érdekes volt! kiváncsi vagyok, mi lett volna ha…
Na ez engem is érdekelne!!!! Szerintetek mi lett volna ha…..?????
figusz? stripe?
Szia mayaaa!
Én úgy gondolom, hogy még jó néhány évig elhúzódott volna a háború… Ez pedig akár a németek győzelmét is hozhatta volna…
Persze olyan nincs, hogy mi lett volna..:)
Max nagyobb veszteségekkel jutnak el Berlinig. Max északa bombázzák porig németot.
Hát igen, mi lett volna ha…
Az a baj, vagy nem baj -mindenki döntse el magában- , hogy szerintem egy féle fegyvernemmel nem lehet megnyerni egy háborút, lehetett volna a németeknek 5 ször ennyi 2 szer jobb ilyen gépük több évvel korábban, a háborút nem e-miatt vesztették el, hanem a miatt, hogy több fronton vívták, és ez drasztikus mértékben kimerítette a lehetőségeiket, több sebből véreztek.
Igen nyerhettek volna, HA: előbb készül el ez a típusú gép, HA nem csatahajókba, hanem anyahajókba fektetik az energiát, HA több tengeralattjárót és tankot gyártanak, valamint HA megoldják a nyersanyag és üzemanyag ellátás lehetőségét.
Csak az a baj, hogy túl sok a HA!
Ja, és mellesleg, ha nem ér véget a háború, és nem veszítenek, nem lenne ma ilyen legendás ez a gépmadár sem, ugyan úgy, ha a Titanic nem süllyed el az első útján, akkor lehet soha senki nem is hallott volna róla.
köszönöm hogy hozzászólhattam
mindenkinek szép napot!
Piszkosfred
Annak idején maga Kurt Tank is probarepülésre vitte az egyik kisérleti 152-est. Épphogy felszállt, rádión “batitákra” hivták fel a figyelmét. Két vagy három P-51D Mustang zuhanva közelítette meg a Kurt gépét aki éppcsak behúzta a futókat, a fegyvertelen géppel menekülnie kellett. Koppig tolta szépen gázt, majd rákapcsolta a MW rendszert és meglódította a masinát. Az amerikai pilóták padlóig zuhant állal lesték, ahogy a német gép felszállás után szó szerinte pofára ejtve ott hagyta őket. 😀 😀 😀
Batitákra = Banditákra.
Ja és a teljes sztori a Haditechnika Magazinban olvasható. 🙂
Látta valaki a Smithsonian Air and Space Museum (nem a központi múzeum, hanem a Silver Hill rekonstrukciós telep) Fw-190-ét?
Állitólag magyar vonatkozásokat árult el a többrétegű festék rétegenkénti eltávolitása!
A németek a 2.VH vége fele több csodagépet is készítettek. a Dornier Do335 is hasonlóan gyors volt, egyes források szerint amikor megláttak egyet az amcsik rá se tudtak fordulni olyan gyorsan elrepült (hasonló sebességet tudott mint a Ta152). Bizonyos szempontból sajnos hogy úgy alakult a 2.VH mint ahogy. De eddig akárhogy gondolkodtam a Világháborúkon az EGYETLENEGY jó kimenetel az lett volna ha a németek megnyerik az ELSŐT! Akkor nem lett volna se Trianon, se 2.VH, se a többi borzalom (atombomba, kommunizmus, stb)…igaz, jó eséllyel ezekkel a gépcsodákkal is szegényebbek lennénk (kivéve ha készül helyettük más…)
No, mit szólsz hozzá?