1944-ben az amerikai bombázók elözönlötték a német légteret, egyre fájóbb sebeket ejtve a Harmadik Birodalom büszkeségén, illetve a hadiipari termelésén. Utóbbi problémát orvosolandó, a német hadvezetés pályázatot írt ki egy nagy magasságban ténykedő bombázógyilkos vadászrepülőgép megalkotására.

null

Miután a német hírszerzés értesült a B-29-es Superfortress bombázó repülőgép építéséről, az események hirtelen felgyorsultak. A meghívásos pályázaton kettő repülőgépgyár, a Messerschmitt AG., és a Focke Wulf Flugzeugbau AG. képviseltette magát egy-egy repülőszerkezettel. Mivel túl sok idő nem állt a gyártók rendelkezésére, így mindketten egy korábbi típusuk alaposan módosított változatával próbálták elnyerni a tendert.

Messerschmitt a Me-109-es H modifikációjával, a Focke-Wulf pedig Kurt Tank főmérnök Fw-190-esen alapuló Ta-152-es terveivel próbálta elvarázsolni a Légügyi Minisztérium embereit. Végül a Ta-152 került ki győztesen, ami a vadászrepülő adottságait nézve nem is lehetett meglepő.

null

A Ta-152 ugyan az Fw-190-es alapjaira épült, ám a teljesen eltérő feladatkör, vagyis a nagy magasságokban (8-10 ezer méter) történő légiharc komoly változtatásokat kívánt. A gép törzsét a mérnökök 60 centiméterrel meghosszabbították, illetve a szárnyfelületeket a jobb manőverezőképesség érdekében jelentősen megnövelték. Természetesen új erőforrásra is szükség volt, ami okozott némi feszültséget Kurt Tank a Focke-Wulf főmérnöke, és a Birodalmi Légügyi Minisztérium (RLM) között. Mert míg Kurt a drágább, sorozatgyártási problémákkal küszködő Junkers Jumo 213E motorra voksolt, addig az RLM emberei már jól bevált, ám jóval szerényebb lépességekkel bíró Daimler-Benz DB 603-as aggregátot szerették volna a Ta-152-ben látni.

null

Természetesen mindkét álláspont érthető, hiszen amellett, hogy gyors erős repülőgépre van szükség, képesnek kell biztosítani a folyamatos sorozatgyártást is, ráadásul egy olyan országban amit már megcsapott a nyersanyaghiány illetve az üzemanyaghiány szele. Végezetül mindkét aggregát alkalmazásra került, a Jumo a H, a DB603-as pedig a C jelölésű repülőgépekben.

null

Az alapból is komoly ménesállománnyal rendelkező 1750 lóerős 12 hengeres folyadékhűtéses Junkers fél Jumo 213E aggregátot a nagy magasságban történő vadásztevékenység miatt további teljesítménynövelő alkalmatosságokkal látták el. Kapott egy GM 1 jelzésű nitrogénoxid befecskendező berendezést, ami az 1750 lóerős Jumo-t egészen 2050 lóerőig izmosította, illetve egy MW 50 névre hallgató metanol-víz befecskendező rendszert. Utóbbi szerkezet nagy magasságban fejtette ki jótékony hatását, amikor is 12 ezer méteren leadott 1320 lóerőt 1740 lóerőre növelte.Így a két kiegészítő egységnek köszönhetően a Jumo aggregát szinte minden magasságban képes volt megfelelő teljesítményt biztosítani a Ta-152 illetve a pilótája számára.

null

A repülőgép fegyverzetének megtervezésekor figyelembe kellett venni a feladatkört, vagyis nagyobb magasságokban támadó bombázó repülőgépek elfogását. Ennek tükrében pedig a kisebb kaliberű csöves fegyverek haszontalannak tűntek. Ezért a mérnökök három darab gépágyút építettek a Ta-152-be, ahol a legnagyobb a 30 milliméteres MK 108-as a légcsavartengelyen keresztül apríthatta az ellenséget, míg kettő MG 151 jelzésű 20 milliméteres szerkezet a szárnytöveknél kialakított fegyverszekrényben kapott helyet.

null

Mivel a Ta-152-es munkálatainak rohamléptekben kellett haladnia, ezért az első prototípus már 1944 júniusában a levegőbe emelkedett. A pilótákat pillanatok alatt elvarázsolta a repülő teljesítménye, kiváló manőverezhetősége és a mozgékonysága. A prototípus már a tesztek alatt elérte a 759 kilométer/órás végsebességet, és a 14800 méteres csúcsmagasságot. Ez pedig azt jelentette, hogy képes volt a gázturbinás Me-262-vel is lépést tartani!
Az első sorozatgyártású H0-ás Ta-152-esek 1944 októberében készültek el, amit kicsivel később 1945 január 1-én a komolyabb harcértékű H1-es széria követett. Ez a 150 darab repülőgép azonban már nem tudott komoly veszteséget okozni a szövetséges haderőben. Idő, és tapasztalt pilóták hiányában (mivel a háború vége felé a Luftwaffe komoly veszteségeket könyvelhetett el a pilótái terén is) a Ta-152 hozzá méltánytalan feladatot kapott, a Messerschmitt Me-262-esek támaszpontjait védték az idegen vadászoktól, illetve a gázturbinás gépek le és felszállását biztosították a levegőből. Pedig ha sikerült volna néhány alakulatot felállítani a Kurt Tank féle Ta-152-es vadászrepülőgépekből, akkor valószínűleg valamelyest változott volna a háború kimenetele.

Technikai adatok

  • Hossz:10,82 méter
  • Magasság:3,36 méter
  • Fesztávolság:14,44 méter
  • Szárnyfelület:23,5 m2
  • Üres tömeg:4031 kilogramm
  • Maximális felszálló tömeg:5217 kilogramm
  • Maximális sebesség:759 kilométer/óra
  • Maximális csúcsmagasság:14900 méter
  • Hatósugár:2000 kilométer
  • Emelkedési sebesség:19,2 méter/szekundum