A légi szállítás mindig is nagyon fontos katonai szempont volt. De a hidegháborúban volt egy másik ugyancsak nem elhanyagolható szempont, mégpedig az, hogy ha egy súlyos tárgyat a levegőben szállítunk, akkor nem kellenek utak, amik a műholdak felvételein jól láthatóak.
Ez leginkább az interkontinentális harcászati rakétasilók rejtésében játszott szerepet. Persze nem kizárt, hogy az utak állapota sem tette volna lehetővé a szállítást. Ezért mivel a rakéták silóba helyezését csak helikopterrel lehetett megoldani nyomok nélkül, a Szovjetunióban kifejlesztették a világ legnagyobb helikopterét. Ez volt a Mil V-12 vagy a NATO neve szerint “Homer”.
Szokásos még a Mi-12 elnevezés is, ami picit hibás tekintve, hogy a helikopter akkor kapta volna meg ezt a nevet, ha a szolgálatba állítás megtörténik. A cél minimum 30 tonna teher emelése volt. Ez nem teljesen valósult meg, mert VTOL (helyből felszálló) üzemmódban ”csak” 25 tonnát tudott.
Tervezését a Mihail Leontyevics Mil által vezetett tervezőiroda végezte s ez volt az utolsó amin Mil még dolgozhatott. A tervezés 1963-ban indult, az első prototípus építése pedig 1965-ben kezdődött. A gép jelenleg is a legnagyobb valaha épült helikopter. Építési elve transzverz-ikerrotoros azaz egy repülőgépszerű törzset kell elképzelni, aminek a szárnyvégeire egy-egy Mi-6-os rotort szereltek a két Szolovjov D–25VF gázturbinával egyetemben. Mivel a két rotor egymásnak ellenkezőleg forog így farokrotorra nincs szükség, mert a forgatónyomaték kiegyenlítődik. Ez nem új keletű dolog, hiszen ez első normálisan irányítható helikopter a német Focke-Wulf Fw 61-es is ilyen elrendezéssel repült 1937-ben Hanna Reitsch pilótanővel.
Már 1967-ben megtörtént az első függeszkedési próbája, de a leérkezés kissé megviselte az első futóművet. A hibát kijavították s első repülését 1968 nyarán tette meg. A helikoptert bemutatták Európa szerte s a bemutatók csúcsaként a 29. Le Bourget légiparádén is 1969-ben. A második prototípussal 1971-ben végigturnézták az európai légi-parádékat. Világrekordokat is felállítottak a géppel, ilyen például a 44 205 kilogramm súllyal 2255 méterre emelkedés rekordja is. Időközben elkészült a második gép is, sőt meg nem erősített hírek szerint egy harmadik is, de a sorozatgyártás elmaradt. Ennek több oka is van. Az első s talán a legfontosabb hogy a stabilan elhelyezett rakétasilók helyett a mobil platformokra kerültek a rakéták. Ezek lehettek vasúti szerelvényeken vagy kerekes illetve lánctalpas hordozókon is elhelyezve, de akár így akár úgy nem volt már szükség a beemelésükre. A szállításukra pedig egyszerűbb volt repülőgépeket használni. De a magas gyártási és üzemeltetési költségek is belejátszottak.
Időközben megkezdődött a Mi-6-os alapján a Mi-26-os tervezése. A V-12-ön folytatott minden munkát leállítottak 1974-ben. Ennek ellenére sokat adott a repülésnek, hiszen rekordokat tart és számos szabadalom is kapcsolódik hozzá, sőt magát a tervezését is találmányként fogadták el. Végül, de nem utolsósorban ne feledjük, hogy a ma már csapatszolgálatban álló Osprey V-22 is ezzel az elrendezéssel repül igaz kicsit más formában. A helikopter nagyszerűségét talán az is jelzi, hogy tervezői megkapták a Sikorsky-díjat, amit pedig az Amerikai Helikopter Társaság ítél oda.
Személyzet: 6–10
Hajtómű: 4×D-25VF gázturbina, darabonként 4780 kW
Rotorátmérő: 35 m
Fesztáv: 67 m
Hossz: 37 m
Magasság: 12,5 m
Felszálló súly: 97 000–105 000 kg
Üres súly: 60 000 kg
Maximális Sebesség: 260 km/ó
Utazósebesség: 240 km/ó
Szolgálati magasság: 3500 m
Hatótáv: 800 km
No, mit szólsz hozzá?