A repülés szerelmesei

Archive for the ‘Technika’ Category

vasárnap
jún 5,2011

A SAAB J-21 FEJLESZTÉSE:

A második világháború folyamán Svédország megkívánta tartani semlegességét erős és jól felszerelt hadseregével, de mind ezt úgy, hogy a külföldi gyártású fegyverektől ne függjön. Az elhatározást tett követte és a hazai iparra támaszkodva nagyszabású fegyverkezési programot indított el, amely egy a kor elvárásainak megfelelő vadászrepülőgép rendszeresítését is tartalmazta. Ennek a programnak a keretei között tervezték meg a Saab gyár mérnökei a Saab J-21 típusjelölést kapott repülőgépet. (tovább…)

vasárnap
máj 29,2011

A BRISTOL MERCURY REPÜLŐGÉP CSILLAGMOTOR TÖRTÉNETE:

Ezt a kifejezetten repülőgépek meghajtására hajtóművet a Bristol Aeroplane Company 1925-ben fejlesztette ki a Bristol Jupiter csillagmotor utódaként, tervezője Roy Fedden volt. Eleinte az új motor iránt nem volt komoly érdeklődés, de a brit Légügyi Minisztérium bölcs előrelátással mégis finanszírozta három prototípus megépítését. A várakozásokat később igazolva, a Mercury ugyanolyan sikeres lett, mint elődje. A Mercury építéséhez felhasználták az előd Jupiter több részegységét. Ugyan a hengerek löketét 25 mm-el csökkentették, de az állandó üzemű feltöltő alkalmazásával a kisebb hengerűrtartalom mellett nagyobb teljesítményt sikerült elérni. A Jupiterhez képest az üzemi fordulatszáma is megnövekedett, ezért reduktort kellett alkalmazni, ami magával vonta a motoregység tömegnövekedését. (tovább…)

vasárnap
máj 22,2011

A Swift egy brit tervezésű együléses vadászrepülőgép volt, melyet a Supermarine cég gyártott a Királyi Légierő részére (RAF), az 1950-es években. Az elhúzódó fejlesztési munkálatok után elfogó vadászgépként állították szolgálatba, de a sok baleset miatt, hamar kivonták a hadrendből. A gép felderítő változatánál több korábban felmerült problémát már sikerült orvosolni. (tovább…)

csütörtök
máj 12,2011

A Supermarine Attacker tengerészeti prototípusa, a 398. jelű TS413 1947. június 17-én emelkedett először a levegőbe Mike Lithgow berepülő pilótával a botkormánya mögött, három évvel a Meteor szűzfelszállása után. Az FAA a repülőgép sorozatgyártásra 1949. novemberben adott megrendelést. (tovább…)

csütörtök
máj 5,2011

A SUPERMARINE ATTACKER FEJLESZTÉSE:

A Brit királyi Légügyi Minisztérium az 1944-ben E.10 specifikációja alapján kiírt pályázat alapján, a Supermarine gyár hozzákezdett a kritériumoknak megfelelő repülőgép tervezéséhez. (“E” az experimental = kísérleti angol szó rövidítése.) Az új vadászgép tervezésénél felhasználták a Supermarine Spiteful dugattyús motoros vadászrepülőgép lamináris profillal rendelkező egyenes szárnyát, mely utóbbi repülőgépnek feladata lett volna felváltania a méltán híres Supermarine Spitfire vadászgépet. (tovább…)

szerda
ápr 27,2011

A POLIKARPOV R-5 ALKALMAZÁSA:

Az új repülőgépet 1931-ben rendszeresítették a Szovjetunió Vörös Hadseregében, amely az R–5 különféle változataiból összesen mintegy 5 ezer darabot állított szolgálatba. Az R–5 a sokoldalúságának és megbízhatóságának köszönhetően vált szovjet légierő alapvető felderítő és könnyű bombázó típusának az 1930-as években. Több mint 100 repülőezredet láttak el ezzel a típussal. (tovább…)

szerda
ápr 20,2011

AZ R-5 FEJLESZTÉSE:

Az R-5-ös jelölést kapott repülőgépet Nyikolaj Polikarpov főkonstruktőr irányítása mellett, a Központi Tervezőirodában (CKB) tervezték az 1920-as évek második felében. (tovább…)

csütörtök
ápr 14,2011

AVIONIKA ÉS ELEKTRONIKA:

A helikopter vezető és fegyverkezelő operátor munkájának megkönnyítésének érdekében a fülkét felszerelték a harci repülőgépekből már ismert HOTAS rendszer, helikopterekre specializált változatával, a HOCAS-szal (Hands On the Collective And Stick – kezek a kollektív- és a gázkaron). HUD (Head up Display) szemmagasságú kijelzővel és éjjellátó készülékkel NVG, így képesek harci tevékenységre és a földközeli repülésre minden időjárási körülmény között (és napszaktól függetlenül). (tovább…)

csütörtök
ápr 7,2011

AZ AH-2 ROOIVALK FEJLESZTÉSE:

Az 1980-as években vívott dél-afrikai határháborúk rávilágítottak arra, hogy a dél-afrikai légierőnek igen csak szüksége lenne egy korszerű harci helikopterre. Mivel ebben az időszakban az ország rasszista politikája miatt bevezetett katonai embargó miatt nem jöhetett számításba külföldi harci helikopter beszerzése, ezért a dél-afrikai vezetés a saját repülőeszköz előállítása mellett döntött. A szóban forgó helikopter fejlesztésével az Atlas Aircraft Corporation-t (Atlas Repülőgép Társaság – a Denel jogelődje) bízták meg. (tovább…)

szerda
Már 23,2011

Kamov Ka–32SZ és Ka–32T:

A Ka–27 polgári felhasználásra szánt változata a Ka–32SZ (sudovoi), amelynek a beépített radarját kutató-mentő és jégfelderítő célokra használják, a Ka–32T pedig az alap felszereltségű szállító változat. A civil és a katonai kialakítású változatok között olykor elmosódnak, néhány névlegesen polgári lajstromozású Aeroflot gép szovjet hadihajókról üzemelt, míg néhány nyilvánvalóan katonai gépet Ka–32 felirattal állítottak ki. A két típust a nyolcvanas évek közepére fejlesztették ki, hogy a polgári repülés igényeit is kielégítsék. A rakományt a helikopter belső terében vagy külső függesztményként szállították. A ki- és berakodás a hajó lehorgonyzott állapotában, vagy akár menet közben is lehetséges volt, így a helikoptert tengeri fúrótornyokon, vagy kutató-mentő műveletekre is használhatták. (tovább…)